Édesapám, ifj. Borbáth Dezső rövid jegyzete... 1992.
Borbáth Dezső
született 1944. június 9-én Kézdivásárhely
Dálnok-i lakos.
A kulákok kiemelése folytatódott az 1950-es évben, amikor a nagyapám családját is, köztük az apámmal elvitték Dobrudzsába, a Cocos nevű faluba.
1950 szeptember egyik éjszakáján történt, mikor rájuk tört a katonaság, az ottani milicia. Csomagolniuk kellett, gyorsan. Mindösszesen 20 perc állt rendelkezésükre, hogy a legszükségesebbet összeszedjék, aztán három havi élelemmel , szigorú őrizet mellett katonai harckocsira tették őket és elhurcolták otthonukból.
Brassó volt az összegyűjtő központ, így először odavitték őket.
A Dálnokból kiemelt családok névsora:
Hadnagy Gyula
Hadnagy István
Beczási Imre
Beczási István
Veress István
Bene József
Borbáth Dezső
Borbáth Mária (született Fejér Mária)
Borbáth Judit *1941
ifj. Borbáth Dezső *1944
Borbáth Klára*1947
Borbáth Olga *1949+
A családfőket a szekuritáte dubájába (teherautó), a nőket és gyerekeket teherhordó vagonokba zárták. Embertelen körülmények között három napon át tartó út a Duna-deltába és környékére vezette őket. Az édesapám családja Casirncea faluba volt telepítve. Itt nagyapám , id. Borbáth Dezső kilenc hónapi kivizsgálási fogságra , majd kilenc hónap kőbányai munkára volt kényszerítve. Mindenről a család semmit nem tudott annak ellenére, hogy a bánya 10 km-re volt a falutól.
Nagymamám, Fejér Mária egy óvodában dolgozott, ahonnan szánalmas segítséget kapott élelemből, de mégis e segítség mentette meg őket az éhhaláltól, mert amit a sorban állásal osztottak az ehetetlen volt. Minden nap jelenzkezniük kellett a rendőrségen, majd tizennyolc hónap elteltével újabb lakhelyre vitték, Cocos faluba, melynek a mai neve: Padureni.
" Nyaranta elmentem dinnyepásztornak, s annyi dinnyét ettem amennyi belém fért. Úgy ettük, hogy jól földhöz vágtuk s úgy haraptuk. Csak a belét. A többit eldobtuk. Mikor éhesek voltunk, elloptuk. Kergetett is a gazda nem egyszer..."
... Akkoriban nagyanyám annyi köménymaglevest főzött, hogy édesapám végül undorodott tőle. Egyik alkalommal mikor meglátta, hogy aznap is köménymaglevest kell ennie, beleköpött a levesbe. Nagyanyám jól elverte... Azt is sokat emlegette, hogy rengeteg kukoricát evett pirítva, főve, mindenhogyan. A kukoricát élete végéig szerette...
Idővel nagyapám, id. Borbáth Dezső visszakerül családjához, és mint kocsis dolgozott az Ovidiu nevű faluban, egy állami gazdaságban. A szállástól a gazdaságig 14 km menet-jövet gyalog, hidegben, esőben. Cocos faluban még 20 kiemelt nehéz sorsú család élt szintén Erdélyből. Csak a mi családunkban voltak kisgyerekek, hárman. A sárlakások télen hidegek, nyáron nagyon felforrósodtak. A gyermekek kötelezően román iskolába jártak, amit eleinte nehéz volt megtanulni. A faluban eleinte az ott lakó emberek rossz szemmel nézték őket, hiszen úgy voltak nyilvántartva, mint a milicia által megállapított elvetemült emberek. Továbbra is naponta ellenőrizte őket a rendőrség, hétvégén pedig a felnőtteknek kellett jelentkezniük a milicián.
1953-ban meghaltak dédszüleim. Mivel lakóhelyüket csak 20 km-es körzetig hagyhatták el, így a család nem tudott részt venni a temetésen.
A faluban többnyire makedonok, törökök és tatárok laktak. Ezutóbbiak szimpatikusak, mert azt gondolták rokonok vagyunk Attilától. Mivel a gyerekek együtt jártak iskolába, együtt játszottak így a török nyelvet is könnyen elsajátították, valamint a makedont némileg, ami állítólag hasonlít a románra.
... Apám elbeszélése szerint a makedonok a halottat lepedőbe tekerték, majd elindultak a temetőbe. Ha útközben megszólalt a harang, akkor a halottat visszavitték. Mindezt addig folytatták míg végül sikerült harangszó nélkül kivinni a halottat...
A humor mellett nem maradt el a botrány sem. A faluban meggyilkolták a párttitkárt és rá akarták fogni a magyarokra. Újabb kivizsgálások következtek a magyar családok körében, de szerencsére kiderült az igazság.
Négy év után a deportált családok felét hazaengedték. A mi családunk még nem hagyhatta el e környéket. Az életkörülményeik nem változnak. Nagyapám keveset keresett úgy is, hogy hajnali négytől este tízig dolgozott. Vasárnap sem volt szabad, mert akkor jártak aratni a faluba. Nagymamám továbbra is ovódában, valamint iskolában takarított. A faluban csak négy osztályos elemi volt, így apám az ötödik osztályt Ovidiu faluban kezdte. Immáron neki is 8-8km az iskola oda-vissza. A nehéz tél végén abba kellett hagynia tanulmányait.
"Egyszer huncutságból elloptuk az iskolából a román címert. Lett nagy galiba belőle, még az édesanyát is behívták az iskolába. De aztán bevallottuk, hogy mi vittük el..."
Ekkor épült a Duna-csatorna hol sok magyar kiemelt és rab dolgozott.
Hat év elteltével a mi családunkat is hazaengedték Dálnokba. A kúriát a TSZ raktárnak használta miután a falubeliek kirabolták, kifosztották. A ház gyakorlatilag majdnem üresen állt. Némi vita után visszakapták otthonukat, de így is újabb nekifogást jelentett az élethez üres kézzel. A ház mellé visszaadtak egy hektár kertet is. Az erdőket, szántókat államosították. A jó ismerősök segítettek egy tehénnel, egy borjúval és egy disznóval.
ifj. Borbáth Dezső, édesapja mellett
Borbáth Judit, édesapja mellett
Borbáth Klára nővére ölelésében
Borbáth Mária (szül. Fejér Mária) a jobb felső sarokban
A kalapos úr és a hátsó hölgy számomra ismeretlen.
Édesapám immáron magyarul kezdte az ötödik osztályt, de nem tudott sem írni, se olvasni magyarul.
" Elég jól tanultam, de mikor pionírt akartak csinálni belőlem visszautasítottam. Nagy nehezen úsztam meg, hogy nem csaptak ki az iskolából. Át akartak helyezni egy szomszéd faluba, de én azt mondta, hogy gyalogoltam 8 kilómétert a kanálisnál és ha szükséges még tudok gyalogolni.
Emlékszem, miután hazajöttünk még sokszor jöttek a milicisták a házunkhoz, de hogy miért nem tudom."
Emlékszem, miután hazajöttünk még sokszor jöttek a milicisták a házunkhoz, de hogy miért nem tudom."
A hetedik osztály elvégézése után nem engedték tovább tanulni. Úgy kezelték őket, mint kizsákmányolókat.
A forradalom után visszaadtak 10 hektár földet aminek nehéz volt a megművelése, valamint a kicsi föld után sok adót kellett fizetni.
" Az adószedő kommunista volt. Ha elmaradás volt, mindig jött, hogy foglal... Édesapám idegei meggyengűltek... Egyszer úgy kiborult, hogy fejszét ragadott. Alig tudtuk megfogni, de az adószedő sem jött többé a házunkhoz."
" Az adószedő kommunista volt. Ha elmaradás volt, mindig jött, hogy foglal... Édesapám idegei meggyengűltek... Egyszer úgy kiborult, hogy fejszét ragadott. Alig tudtuk megfogni, de az adószedő sem jött többé a házunkhoz."
Borbáth Klára
ifj. Borbáth Dezső
Borbáth Judit
testvérek
A kiemelt családok birtokait nem adták vissza. A gyermekeket nem vették fel bármelyik iskolába. Apám kísérőlevele alapján csak az Építész szakiskolába járhatott. Kőművesmester lett a jobbik fajtából. Szerették és becsülték munkáját. Később a Ceausescu diktatúra alatt továbbképzéseket végzett, pl. darus vizsgát tett, de soha nem dolgozott darusként.
- szüleim -
... Egy téli estén édesanyám épp a barátnőjével sétált, mikor apám egy hógolyóval megdobta. A hógolyó visszatalált, ami egy beszélgetéssel folytatódott, mozival, udvarlás után házassággal és végül Sepsiszentgyörgyön megszületett nővérem, Ildikó 1972-ben majd én, Gitta 1975-ben...
Amikor Ceausescu kitalálta, hogy Bukarestnek is Fehérház kell, akkor összegyűjtötte a legjobb kőműveseket, így apámat is kényszermunkára vitték két évre. Havonta egyszer jöhetett haza, de legalább akkor hozott nekünk egy kis szalámit, ezt-azt. Gyakran emlegette, hogy több emelet magasan semmi biztosítás nélkül dolgoztak és mindennap volt valaki aki leesett az állványról.
Szüleim gyakran beszéltek a diszidálásról, de végül soha nem határozták el magukat. Az 1989-es forradalom után költöztünk át Magyarországra, Pécsre. Édesapám Keszthelyen majd Pécsett is dolgozott, de nem tudott itt megszokni, így hazament.
...Szüleim elváltak...
..................................................
A forradalom után kezdték visszaadni a birtokokat, az erdőt, földeket, így volt miért hazamenni. Sepsiszentgyörgyről hazaköltözött a dálnoki kúriába hol évekig egyedül élt, majd Moszkvában is dolgozott (1994).
Feleségül vette Boér Katalint, kivel haláláig együtt éltek.
Emlékek képekben...
ifj. Borbáth Dezső a képen unokákkal...2010., Dálnok
Kalmár Sámuel és Zalán, Boga Dávid
Kedvükért méhészkedett...2011., Dálnoki kúriában
ifj. Borbáth Dezső unokákkal
Kalmár Sára, Sámuel és Zalán
(édesanyjuk szül. Borbáth Gitta)
- Quaddal megyünk úgy-e? - s már látom a huncut mosolyát. - Lehet még medvét is látunk. :):)))
A képen ifj. Borbáth Dezső unokáival:
Kalmár Zalán elől, Kalmár Sámuel hátul
Balról jobbra...
Borbáth Ildikó, Borbáth Gitta, Borbáth Katalin (II.felesége),
és az ünnepelt Borbáth Dezső
2014, Dálnok az új házban.
2014, Dálnok az új házban.
"Eheztem én épp eleget..."-mondta.
2015, Dálnok
"politika = lopitika" :):)))
2015, Dálnok
..........................
édesanyja Fejér Mária
Az utolsó Borbáth ezen az ágon.
"Az élet 12 évet adott nekünk és számtalan együtt töltött nyaralást. Soha nem tudhatjuk, hogy ki fog hozzánk a legközelebb állni, ki lesz az az életünkben, akinek ölelése, minden szava számít: a Tiéd számított. Szerettem benned az őszinte székely ember bölcs egyszerűségét. Azt is, hogy soha nem bántottál meg. A szavak mélységét mindig egy kis humorral ötvözted. Szerettem hallgatni gyermekkorod emlékeit, és köszönöm, hogy megtanítottad tisztelni múltunkat és történelmünket. A Gaál kúria számomra nem Barabás Miklósról híres, hanem egy olyan emberről aki csak itt érezte magát otthon, csak ez a föld nyújtott neki lelki békét. Egy olyan emberről híres ez a föld, aki emberségből és szeretetből jelesre vizsgázott. Aki példát mutatott lányainak, és unokáinak. Ez a föld mindig is a tiéd volt, és most már örökre az is marad. Nyugodj békében. Ámen" 
*1944. június 9. - 2019. június 5.
A kúriát mivel nehézkes volt fenntartani ezért eladták. Szerencsére jó kezekbe került, de ez egy másik fejezet...........
Megjegyzések
Megjegyzés küldése