dr. Borbáth Károly, a történész (Szerző: Farkas Margit)

Borbáth Károly emlékezete

Szerző: Farkas Margit

Egyetem: Babes-Bolyai  Tudományegyetem

Kar: Bölcsészettudományi Kar

Szak: Angol-Néprajz

Évfolyam: II. év

Témavezető: Dr. Keszeg Vilmos, tanszékvezető egyetemi tanár

Egyetem: Babes-Bolyai Tudományegyetem

Kar: Bölcsészettudományi Kar

Tanszék: Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék

A világi értelmiségi alakja Nyugat-Európában a XII. században a városokkal együtt született. Első képviselői a klerikusok voltak, kiknek a szellemi munka csak egyike volt a szerteágazó tevékenységüknek. Az igazi értelmiségi mestersége az írás vagy tanítás volt, vagy mindkettő.[1]

Megjelenése óta az értelmiségi feladatköréhez egyebek is társultak. A XIX. század közepétől például a tanító képét „a nemzet napszámosa”-ként rajzolták meg.[2] A szocializmus korában a tanítók csoportja eszköz szerepet töltött be az állam hatalmának kiterjesztésében.[3]

Azonban ezek a meghatározások sem általánosíthatók az értelmiségi állandóan változó alakjából kifolyólag. A továbbiakban egy konkrét személy, a vargyasi születésű dr. Borbáth Károly alakja köré csoportosuló tudás elemzésére vállalkozom, mely által kirajzolható az általa képviselt sajátos értelmiségi képe. Dolgozatom célja tehát egy adott közösség kiemelkedő személyének tragikus életpályáját valamint a róla való tudás forgalmazását nyomon követve rámutatni a mítosz motívumaira, funkcióira figyelve a történelem változása és a mítosz alakulásának összefüggéseire.

Forrásul a sajtóban megjelent cikkeket használtam fel. Ezek a közlések két csoportra oszthatók. A hivatásos újságírók cikkei a napi- és hetilapokban láttak napvilágot: Megyei Tükör(Kovászna megyei napilap) – Czegő Zoltán (1979, M3); Háromszék (független napilap) – Kisgyörgy Zoltán (M7), Hecser László (2006, M14); Erdővidék (regionális hetilap) – Isztojka Szilamér (2006, M22); Krónika (országos magyar közéleti napilap) – Benkő Levente (2006, M23). Az általuk megrajzolt kép a hivatalosan is forgalmazott információkból, mások által megszervezett megemlékezésekből táplálkozik. A másik csoportot Borbáth Károly személyes ismerősei, munkatársai alkotják, így ezekben az írásokban főképp a szubjektív hang szólal meg: Erdővidéki Lapok(helytörténeti, helyrajzi és néprajzi folyóirat) – Tatár Zsuzsa (2002, M12) és Józsa Miklós (2004, M13) nyugdíjas magyartanárok. A szerzők foglalkozására való tekintettel nem véletlen, hogy a további cikkek olyan közművelődési és kulturális folyóiratok hasábjain jelentek meg, mint a Művelődés – Cseke Péter, riport-szociográfus, eszme- és irodalomtörténész (1980, M4), Szécsi Antal, nyugdíjas tanár (1999, M11); Korunk – Demény Lajos, történész, kutató, tanár (2006, M15), Egyed Ákos, történész (2006, M16); Utunk – Szabó Gyula, író (1980, M5).

Ezen írott források mellett, a megemlékezések dokumentumait (M17-23) és Borbáth Károly testvérbátyja, Borbáth Lajos visszaemlékezéseit (M25) is felhasználtam.

Borbáth Károly szülőháza

Borbáth Károly 1931. január 12-én  született Vargyason. Az elemi iskolát itt végezte, 1942-től a székelykeresztúri gimnázium diákja lett. 1950-től a kolozsvári Bólyai, majd a Babes egyetemen tanult történelmet. 1954-ben történelem szakos tanári diplomát szerzett,  majd négy évig – 1954. október 15. és 1958. június 5.között – Leningrádban aspirantúrát végzett, doktori címet kapott. Doktori disszertációját az erdélyi földviszonyokról írta. 1958. október 14-től egyetemi adjunktusnak nevezték ki a Babes-Bolyai Tudományegyetemre, de mivel nem volt hajlandó alávetni magát a rendszer történelemhamisító politikájának, tíz év után félreállították, áthelyezték Nagyenyedre, a Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtárba. Főkönyvtárosként ritka dokumentumok, középkori magyar kódexek tanulmányozásába merülhetett. A mostoha körülmények ellenére sohasem panaszkodott. De itt sem lehetett maradása. 1977-től Torockószentgyörgyön V-VIII. osztályos diákokat tanított, 1978-tól Vargyasra került. Hatalmas könyvtárát kamionnal szállították Nagyenyedről Vargyasra. A tanítás mellett itt is folytatta kutatómunkáját, kéziratokat javított, tanulmányi kirándulásokat szervezett, a szünidőket ismerőseinél, levéltárakban töltötte. Itt fejezte be tragikus életét is 1980. április 20-án máig is megkérdőjelezhető körülmények között. Hagyatékát Demény Lajos felleltározta: „A leltározás alatt sajnos nem találtam kész kéziratot. Még szülőfaluja történetéről sem.” (M15). Nagyon kevés írása maradt fenn. Három tanulmánya jelent meg nyomtatásban: Adalékok Brassai Sámuel közírói s szerkesztői  munkásságához (Keresztény Magvető, 1973. 203-205.), Adalékok a székely népmesék gyűjtésének történetéhez (Székelykeresztúri Múzeum évkönyve, 1974. 445-454.),Mádéfalva emlékezete (Megyei Tükör, 1968. december 21.). Társadalmi mozgalmak a Székelyföldön 1562 után című tanulmányt Magyari Andrással közösen írta (megjelent: Benkő Samu, Demény Lajos, Vekov Károly szerk.: Székely felkelés 1595-1596 előzményei, lefolyása, következményei, Kriterion könyvkiadó, Bukarest, 1979).

Borbáth Károly újságszélekre, szivaros dobozokra írt jegyzeteinek is nyoma veszett, könyveit özvegye szállíttatta el.

A kommunikatív emlékezet

Borbáth Károly testvérének visszaemlékezéséből kiderül, hogy már egész gyermekkora óta csak a tudomány érdekelte (a fürdőzés és halászat mellett). Erről tanúskodik az a történet, mely szerint az újonnan született kisborjú látványa helyett inkább a pennahegyet választotta (M14, M25). A róla szóló méltatásokban is sorsának eleve elrendeltsége kap hangot.

Borbáth Károly egész életére is ez a sorsát teljesülni hagyó magatartás volt   jellemző. Ez azonban nem jelentette elvei feladását. A testvér, Laji bácsi visszaemlékezésében némi rosszallással vall erről: „ő vót a hibás”. De ez csak a rokonság alapján megengedhető szubjektív vélemény. Kortársai méltatásai a tragikus sorsú tudós ember ragyogó elméjét, szerénységét, emberségességét emelik ki, az általuk kreált mítosz csakis a pozitív vetületeket őrzi meg.

A ma az ő nevét viselő vargyasi iskola (8.kép) által rendelkezésemre bocsájtott és az általam összegyűjtött cikkeket jórészt tanítványai, kollégái visszaemlékezései képezik. Még életében megjelent róla szóló cikket csupán kettőt találtam, azok közül is csak az egyik méltatja munkásságát a tudós iskolamesternek (M3). Ez is alátámasztja a nézetet, mi szerint minden nagy embert halála után tudnak értékelni.

EMBER, TUDÓS, PEDAGÓGUS – Kozák Albert, Borbáth Károly tanítványa így rajzolja meg a tanár úr képét. Valóban főleg e három „alakváltozat” köré csoportosulnak egyéb méltatások is. Ezek közül is a legfőbb, mely azóta is a legnagyobb mértékben meghatározza a róla való tudást, az értelmiségi, a tudós, a csodás elme jellemzői: „Ambuláns biblioteca”, „lábon járó könyvtár” (M12), „élő lexikonként emlegették” (M11), „legendás tudása fölött félelmetes emlékezőtehetsége őrködött”, „neve egyre inkább összeforrt a memória fogalmával”, „lázasan dolgozó” (M4), „szüntelenül dolgozott (M11), „szenvedélyesen és folyamatosan kutatott”, „következetesen kitartott a magyar nemzeti történetírás mellett” (M16), „járta a lábát térdig a leghitelesebb történelem nyomában” (M5), „fejből idézte a vargyasi temető bármely sírkövéről a feliratot” (M10). Kortársai szerint Erdély történetének egyik legjobb kutatója és ismerője volt.

A tanár alakját főképp tanítványai emlékeiből rekonstruálhatjuk: „Borbáth Károly tanította évfolyamunkat nem csupán történelemre, hanem mindenre: emberségre, magyarságra, becsületre…higgadt bölcsességgel, megértő szeretettel gyűjtötte maga köré tanítványait”, „a mélyebb hit, a lelkibb magyarság, az európaibb gondolkodás, a minőségi kiválóság ígényét ültette a tanítványai szívébe” (M8), „a kollégium diákjai tisztelték, rajongtak érte, hiszen mindig bizalommal fordulhattak hozzá tanácsért, útbaigazításért” (M13). Pedagógusi munkájának súlyát komolyan vette. Ezt is bizonyítja egy a kevés jegyzetei közül fennmaradt írás,  melyben a IV. és V. osztály történelem tananyagának eltéréseiről ír, mely nehézséget okoz a tanulók számára (M1).

Az ember kiemelt tulajdonságai sem maradnak alul a többihez képest: „szerény ember volt, csöndes humorral viselte a hétköznapok kellemetlenségeit” (M12). „Az emberség példaképe”, „egyszerűség, közvetlenség, szerénység, keresztényi alázat” jellemezte. „Igazságos, becsületes és kiegyensúlyozott ember volt” (M10).

Ezt bátyja szavai is alátámasztják: „ő nagyon egyszerű embör vót így másképpen, ahhoz, hogy milyen feje vót”. Szintén történetekkel igazolják ezt is. Borbáth Károly Bukarestbe, a Tanügyi Minisztériumhoz abban a kopott ruhában indult el, amivel katonának ment, és a kapus nem akarta beengedni. Szerencséjére találkozott egy ismerőssel, csak így sikerült bejutnia (M25, 3). Érdekes megfigyelni hogyan alakult e történet egy másik variációja az oralitás következtében, ugyanis egy iskolai feladat kapcsán ugyanez a történet kissé módosult formában került lejegyzésre, mely szerint Borbáth Károlynak telefonálnia kellett, hogy bejuthasson a minisztérium épületébe (M21). Szerénysége, embersége mértékét  mutatja az is, hogy elégedetlenségének legmagasabb fokát csupán e mondattal fejezte ki: „Na, de kérem!”

Balázs Ferenc, mészkői lelkész „arcai” közül [4] több is ráilleszthető Borbáth Károlyra. A „szülőföld szerelmese”: „…tudta és hirdette, hogy …az igaz embernek…a Sors által rendeltetett kötelezettsége volt, van és lesz: hogy a maga népének és szülőhazájának sorsát vállalja és élete munkájával szülőhazáját és annak népét, megbecsült hagyományaik szellemében, hűségesen szolgálja” (M8). „Én kívánom, hogy a tanítványaim eljussanak Tahiti szigetére, de addig is lássák a történelem nyomait itthon”(M3). A külföldi állásajánlatokat mindig így utasította el: „A süllyedő hajót a kapitány utoljára hagyja el” (M25.5). Egyik tanítványa olyan személyiségekkel tartja egyenrangúnak, mint Dózsa György, Mikes Kelemen, Gábor Áron stb. (M8).

Ugyancsak találó a puritán illetve a világjáró alakja. Kiváló tanulmányi erdményeinek köszönhetően ugyanis bejárhatta a fél világot, egészen a kínai nagy falig (M25.9.).

Tragikus sorsát mint mágikus kört értelmezik. A szülőföldről való indulás és az ugyanoda való visszatérés a kör bezárulása, mely már nem nyújthat lehetőséget egy hálásabb munkahely megszerzéséhez. Életét a sors akarata szerint a tudás szolgálatába állította, talán ezzel is magyarázható sikertelen házassága.

Életének legfőbb tragédiáját azonban azok az állandó zaklatások jelentették, melyek pályáját is keresztbe törték, erről a ’90 után megjelent cikkekben is viszonylag ritkán találuk említést: „A „szolgálatos fülek” lehetetlenné tették számára a viszonylag nyugodt életet. Fokozatosan mind nagyobb nyomás nehezedett rá.” (M13), „oktalan üldöztetések(et), amelyeket a biztonsági szervektől el kellett szenvednie, például azért, mert magyar klasszikus írók (Jókai, Mikszáth) regényeit olvasásra kiadta valakinek.” (M16).

Halálával kapcsolatban felmerülő kételyekről csupán közeli hozzátartozói számolnak be. A hivatalos dokumentumok megállapításait ma is megkérdőjelezik: „Hogy egyszer a szén-monoxid nem ölte meg, az biztos. A csempekályhába tüzet tett, még a pappír sem vót egészen elégve.” (M25.8).

A totalitárius diktatúra vezetői mindenre képesek voltak, hogy az emlékezetet száműzzék, történetek elmondását lehetetlenné tegyék. Joggal nevezi Bíró A. Zoltán ezt az időszakot abeszéléstől való félelem korszakának. [5]

Az elit ebben az időszakban az állam és a helyi közösség között közvetítő csoportnak számított, intermediális helyzete azonban nem tette lehetővé, hogy bármelyikhez is igazán hozzátartozon. A hatalmi ideológia terjesztése mellett a magyarlakta területeken a tanítóra, tanárra hárult a nemzeti öntudat védelme is.[6]

Borbáth Károly ahhoz a csoporthoz tartozott, mely csupán ez utóbbi „követelményt” volt hajlandó teljesíteni. Oláh Sándor besorolásából, mely a szocializmusban az egyén hatalomhoz való viszonyát három ideáltipikus esetre osztja: azonosul, passzív rezisztenciába vonul, ellenáll[7] esetünkben ez utóbbi érvényesül. Kritikai értelmiségiként megőrzi szellemi függetlenségét.

A kulturális emlékezet

A rendszerváltozással azonban lehetőség nyílt a múlt birtokbavételére, melyben a sajtónak, tömegkommunikációnak volt nagy szerepe.[8]

Borbáth Károlyra is csupán halála után terelődött a figyelem. Az újságban megjelenő nekrológok, visszaemlékezések (születése vagy halála évfordulóján előkerült történetek pl. M9) indították el a hős teremtést, a mítosz kialakulását.

Halála után két évvel Kovács István Vallomás című versét ajánlja Borbáth Károly emlékének (M9).

1990-től a megémlékező szertartások engedélyezésével az addig a sajtóban megjelenő cikkek mellett a hivatalos megemlékezések is fokozták a kultusz kifejlődését, ezek szervezését főleg az iskola vezetősége kezdeményezte.

Borbáth Károly iskola, Vargyas

1990. január 27-én a vargyasi iskola felvette a Dr.Borbáth Károly nevet, egyben követendő példát is állítva a diákok, tanárok elé. Ugyanebben az évben síremléket állítottak számára. A hét és fél métres faragott kopjafa Máthé Ferenc Ilonka keze munkáját dicséri (2.kép). A temetőben került sor a megemlékezésre is, volt osztálytársak, tanítványok méltatták a tanár urat, kedvenc népdalát is elénekelték („Hegyek,völgyek között állok/Szívemet öli a bánat”- hűen tükrözi e dal is tragikus sorsát).

Nem csak Vargyason állítottak emléket Borbáth Károlynak. Székelykeresztúron és Baróton is kopjafa őrzi emlékét. Arcmását Kósa Bálint, olaszteleki képzőművész metszette fába.

Halálának 20. évfordulóját is igyekeztek emlékezetessé tenni. A ’90-es évektől az iskola folyosóján (egyben dísztermében) egy kultikus részt alakítottak ki (5.kép), ahol helyet kapott a Veress Miklós, vargyasi festőművész által készített portré, Borbáth Károly legismertebb képei, valamint a róla szóló írások. Idővel faragott kopjafa is bővítette a sort. Így a diákok minden nap szembesülnek e kultusz tárgyaival, melyek figyelmeztetik, és a követendő példára intik őket.

2000-ben az iskola egy gyűjtési akciót is szervezett, a diákok által összegyűjtött képeket, történeteket kiállítás keretében mutatták be. A megemlékezésen elhangzó szövegrészleteket főképp az addig megjelent méltatásokból válogatták, de nem maradhatott el a tanár úr kedvenc éneke mellett, kedvenc verse sem (M18). Az ismétlés által jobban rögzülnek a kultusz elemei, így fennmaradásuk is biztosítva van.

Az iskola „szentélyének” bővülése (újabb festmények 6-7.kép), az évről-évre megjelenő írások mindig hozzáadnak valamit a kultuszhoz, de legalábbis életben tartják.

A kerek évfordulók megünneplése egyre nagyobb méreteket ölt. 2006 januárjában szülőháza (4.kép) falán emléktáblát (3.kép) helyeztek el, melynek kezdeményezője a Rika Sport- és Kulturális Egyesület elnöke, Román Attila volt.  Az iskola által szervezett megemlékezésen Cseke Péter és Bitai Ödön is részt vett, Demény Lajos és Egyed Ákos írásban küldték el hozzászólásukat. E kultusz egy következő lépése a fennmaradt hagyaték összegyűjtése lenne, mely már régóta foglalkoztatja az iskola vezetőségét (M23).

Borbáth Károly alakjának mítosszá válását tehát a kollektív emlékezés mindkét formája elősegítette: a kommunikatív emlékezet, mely a közelmúltra vonatkozó emlékeket öleli fel[9]; ugyanakkor a kulturális emlékezet, melynek irányítását specialisták, vezető társadalmi pozícióban levők vállalják magukra[10] (az iskola vezetősége, a helyi önkormányzat képviselői a megemlékezések szervezői, a sajtóban megjelenő cikkek többsége az erdélyi értelmiségi tollából származik).

A Borbáth Károllyal kapcsolatos mítosznak mára kialakultak olyan állandósult egységei, melyek az ismétlés révén nyerték el ezt az állapotot (Vö. M14 és M25). Ennek ellenére a hős nem végleges figura, hanem az elemek felhasználásával az újraalkotások sorozatában létezik.[11] A tanár úr alakja is így él tovább, kinek a szeszélyes, furcsa tudós, kinek a csodálatot kiváltó elme megtestesítőjeként.

Összefoglalás

A hiedelmeket és mítoszokat nem az ismerethiány, hanem mindig valami emberi-társadalmi szükség, valamilyen megoldandó feladat hívja életre.[12] Borbáth Károly csodálatraméltó elméje, a hatalommal való szembeszegülése, ennek következtében pedig hányatott sorsa elegendő volt ahhoz, hogy elkülönüljön a közösség többi tagjától. Halála után mégis a közösség híres szülöttjeként emlegették, példa statuálására használták fel alakját. A mítosz funkciója tehát az is, hogy a közösség saját létjogosultságát igazolja, identitását erősíti általa, a „hős” felmutatásával pedig normákat állít a közösség elé. Ez a mítosz ugyanakkor a diktatúra elnyomásának emlékét is őrzi, hiszen mi sem bizonyítja ezt jobban, mint egy tudós „karrierének” derékba törése.

Az emlékezetközösség tiszte, hogy folyamatosan éltesse a mítoszt, a megemlékezések, az ismétlések által. Ebben nagyobb szerepet a közösség vezetői vállalnak, a kulturális egyesület tagjai, valamint az iskola vezetősége. Főképp nekik köszönhető, hogy a rendszerváltozás után egy új Borbáth Károly-i időszámítás kezdődött. A megemlékezések alkalmául a történetkutató születésének és halálának évfordulói szolgálnak, melyekre elsősorban a róla elnevezett iskolában illetve szülőházánál kerül sor.

Bibliográfia:

Assman, Jan

1999 A kulturális emékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrában. Atlantisz . Budapest.

Bíró A. Zoltán

1998 Elfeledett életutak, el nem mondott élettörténetek. In: Uő: Stratégiák vagy kényszerpályák? Tanulmányok a romániai magyarság társadalmáról. Pro-Print Könyvkiadó. Csíkszereda. 203-206.

Fejős Zoltán

            1996 Kollektív emlékezet és az etnikai identitás megszerkesztése. Magyarságkutatás. 1995-96. 125-142.

1998 A nemzeti hős három „arca”. In: Kríza Ildikó (szerk.): Történelem és emlékezet. Művelődéstörténeti tanulmányok a szabadságharc 150. évfordulója alkalából. Néprajzi Társaság. Budapest. 45-60.

           

            Hankiss Elemér

1980 Szent Györgyök és sárkányok. Adalékok a mindennapi tudatban létrejövő agresszív mítoszok természetrajzához. In: Frank T. – Hoppál Mihály (szerk.): Hiedelemrendszer és társadalmi tudat. I. Budapest.

Keszeg Vilmos

1991 Egy kortárs mítosz értékintegráló ereje.Helikon.1991/31.4-5.

Le Goff, Jacques

1979 Az értelmiségi a középkorban. Magvető kiadó. Budapest

Nagy Réka

2007 Tűzfelelősök vagyunk… Egy szilágysági tanítónő élettörténetének elemzési lehetőségei. In: Balogh Balázs-Bodó Barna-Ilyés Zoltán (szerk.): Regionális identitás, közösségépítés, szorványgondozás. Budapest. Lucidus kiadó. Budapest. 238-254.

Oláh Sándor

1998 Elitrekrutáció a szocializmusban. In: Bodó Julianna (szerk.): Fényes tegnapunk – Tanulmányok a szocializmus korszakáról – . Pro-Print Könyvkiadó. Csíkszereda. 101-125.

Pethő László

1992 A néptanító alakja az irodalomban és más műalkotásokban. In: Mohay Tamás (szerk.): Közelítések. Budapest. 215-226.

Dr. Borbáth Károly történész halálának 40. évfordulójára

1980. április 20-a gyásznapként marad Vargyas történetében. Ekkor ragadta el körünkből a tragikus halál dr. Borbáth Károly jeles történészt, a falu szülöttjét életének 49. évében. Halála pótolhatatlan veszteséget jelent a székelység számára. A tudományos alapokon nyugvó történelemírás elkötelezett híve volt, de hatalmas tudását nem tudta könyvek formájában a magyarság asztalára tenni. Erre a rendszerváltást követően lett volna lehetősége, mint a székelyudvarhelyi múzeum tudományos könyvtárának munkatársa, de a sors vagy inkább a belügyesek, nem így akarták. A faluban ugyanis örökre fennmarad a gyanú, hogy a Securitate keze benne volt halálában, aminek az okát a kályhából kiszivárgó szénmonoxidban látták. Sajnos, a rendszerváltást követően senki nem kért kivizsgálást. A jeles történész emlékének ápolása alábbhagyott. Éltében sokan kérték segítségét, és ő készséggel tett eleget a felkéréseknek. Könyvek kézirataival, történelmi tárgyú írásokkal, falu- és egyháztörténetekkel, dolgozatokkal fordultak feléje. Sokan elfelejtették már. Halálakor is csak Szabó Gyula író, Czegő Zoltán költő, Cseke Péter író, Kónya Ádám muzeológus mertek emlékezni rá a sajtóban. Dr. Borbáth Károlyt személyesen ismertem. Gyakran találkoztam vele Kolozsváron is. Nem felejthetem történelemóráit, amelyeket a város utcáin séta közben tartott. Csupán tíz évet taníthatott az egyetemen. Miután nem volt hajlandó párttag lenni, amit kötelezővé tettek, és nem értett egyet a történelmet meghamisító politikával, áthelyezték Nagyenyedre, a Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtárba, hogy ne „mérgezze” a diákságot. Itt 9 évet dolgozhatott. Ezen időszakban kezdték figyelni a belügyesek és támadták munkájában, soviniszta, revizionista megnyilvánulásokkal vádolták. Áthelyezték Toroczkószentgyörgyre, az általános iskolába történelmet tanítani úgy, ahogy a tankönyvben van, és nem úgy, ahogy a fejében. Egy tanév után hazajött szülőfalujába. Ígérgettek egy sepsiszentgyörgyi állást, de nem lett semmi belőle. Vargyason történetesen megüresedett a történelemkatedra, és szívesen fogadtam be az iskolába tanítani. Jól érezte magát közöttünk, mondván, ha már nem taníthat egyetemen, tegye ezt legalább szülőfalujában. Ez 1978-ban volt. A rendszerváltást követően elhatároztam, mindent megteszek, hogy minél szélesebb körben megismertessem a nevét, munkásságát. A magyar sajtóban írásaim jelentek meg, majd a Magyar Írószövetség pályázatára megírtam Tudós, kutató, tanár – Borbáth Károly arcképe c. dolgozatomat, amit a Magyar Napló is leközölt. Később a Lakitelek Alapítvány pályázatára megírtam Vargyas község vázlatos történetét. Dicsérő oklevelet és díjat is kaptam, ami felbátorított, és megírtam Falu a Látóhegy alatt – Vargyas község monográfiája c. könyvemet, dr. Borbáth Károly emlékének ajánlva, hiszen tőle vártuk megjelenését. 2008-ban az a vágyam is teljesült, hogy Borbáth Károlyról egy könyvet jelentessek meg Maga-felejtő sorsunk halk tudója… címmel. Borbáth Károlyt nagyenyedi és vargyasi évei alatt a Securitate állandó megfigyelés alatt tartotta, amelynek az anyagához sikerült hozzájutnom. Két napra elmentem Bukarestbe is, és eredetiben tanulmányoztam a dossziékat. Kaptam egy másolatot is CD-n. Itthon feldolgoztam az anyagot, és 2011-ben megjelent könyv formájában Meglesett élet. Besúgói jelentések dr. Borbáth Károly történészről címmel. Ebből az is kiderül, hogy milyen széleskörű kapcsolatokat ápolt jeles értelmiségiekkel. Szülőfalujában ápolják Borbáth Károly emlékét. Az iskola az ő nevét viseli, szülőházán emléktábla, az iskola udvarán mellszobra, a temetőben faragott kopjafa. 2016 januárjában az iskola egész napos rendezvénnyel emlékezett születésének 85. évfordulójára. Ezen alkalommal mutattam be a baróti múzeum felkérésére Dr. Borbáth Károly történész – A lábon járó lexikon című könyvemet. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége megalakulásának 25. évfordulóján (2016. dec. 10.) javaslatomra Borbáth Károly történész post mortem megkapta az RMPSZ-díj arany fokozatát. 

Szécsi Antal

Székely Hírmondó 2020.04.21.